Május 11–én szombaton ismét Fut a város! Úgyhogy óvatosan vezessen!

Mutatjuk a részletes programokat is.

Május 11–én szombaton ismét jön a Fut a város, Szombathely egyik legizgalmasabb futóversenye. A központja a Fő tér lesz, innen indulnak és ide is érkeznek vissza a futók és ahogy tavaly, úgy idén is át lehet futni a polgármesteri hivatalon.

A futamok előtt Béres Alexandra tartja a bemelegítéseket, valamint 10:20-11:00 között tart egy aerobic órát is a résztvevőknek.

Van 2,5 kilométeres, 5 kilométeres, 10 kilométeres egyéni és 10 kilométeres váltó, illetve 400 méteres gyerekfutam is. Több táv azonban közutat is érint, így néhány szakaszon forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani.

A két hosszabb távon (5 km és 10 km) nem lesznek útlezárások, ezeken a szakaszokon az autósokat a rendőrök fogják megállítani, amikor a futók áthaladnak a közúton.

Ami pedig a közutakat illeti ennél a két távnál: a Liget utca, a Kenderesi út, a Fürdő utca és a Kunos Endre utca érintett, itt a szervezők kérik az autósok fokozott figyelmét. De a verseny útvonala főként a kerékpáros útvonalat érinti, ezért kérik a Szent Quirin, valamint a Perintpari sétányon közlekedők figyelmét is.

A rövidebb, 2,5 kilométeres távon lesznek rövidebb ideig tartó zárások az Aréna és a Zrínyi Ilona utcában,Kossuth Lajos utca (Városháza és a posta között). Ezek 11:30-12:30 között várhatóak.

Íme teljes útvonal:

2,5 km: Fő tér – Történelmi Témapark – Aréna utca – Vak Bottyán utca – Kresz Park – Szent Flórián krt – Szöllősi sétány – Aréna utca – Zrínyi Ilona utca – Rákóczi Ferenc utca – Képtár – Iseum – Városháza – Fő tér

5 km: Fő tér – Kiskar út – Szent Quirin sétány – Magyar László út – Szent Quirin sétány – Perintparti sétány – Sportliget – Liget utca – Kenderesi út – Kunos Endre út – Magyar László út – Szent Quirin sétány – Kiskar út – Fő tér

A verseny teljes programját pedig itt nézheti meg:

  • 07:30-09:30 – Regisztráció, rajtcsomagok átvétele
  • 10:00 – Megnyitó
  • 10:05 – Bemelegítés 10 km-re, 5 km-re, váltóra Béres Alexandrával
  • 10:10 – RAJT 10 km és 10 km váltó
  • 10:13 – RAJT 5 km
  • 10:20-11:00 – Aerobic óra Béres Alexandrával
  • 11:15 – Bemelegítés a gyerekfutamra Béres Alexandrával
  • 11:20 – RAJT gyerekfutam lányok
  • 11:30 – RAJT gyerekfutam fiúk
  • 11:40 – Bemelegítés 2,5 km-re Béres Alexandrával
  • 11:50 – RAJT 2,5 km
  • Részletek: https://futavaros.hu/

    Fut a Város
    pannonsport
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!