Májusban kezdődhet a Völner-Schadl ügy tárgyalása

A tárgyaláson azok a vádlottak vesznek majd részt, akik az eddig megtartott előkészítő üléseken nem ismerték el a bűnösségüket.

Május végén kezdődik majd meg annak a büntetőpernek a tárgyalása, amelynek a főszereplői Schadl György, a bírósági végrehajtói kar elnöke és Völner Pál, volt igazságügyi miniszterhelyettes, államtitkár. A múlt pénteki, majd az azt követő keddi és csütörtöki ülések ugyanis csak előkészítő ülések voltak – írja a hvg.hu.

A lap emlékeztet: az ügy vádiratában több vádpont is van, ezek egyike szerint Schadl százmilliókat, sokszor az osztalék 100 százalékát szedte el azoktól a végrehajtóktól, akiket Völner államtitkár segítségével neveztek ki. Schadlre tíz, Völnerre nyolc év börtönt kért az ügyészség.

Eddig két, a tárgyalást megelőző előkészítő ülést tartottak, ezeken több végrehajtó elismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Schadl és Völner is a csütörtöki előkészítő ülésen nyilatkozhat arról, bűnösnek tartja-e magát vagy sem.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek