Már a Mol töltőállomásain is árulják a 200 milliliteres Mol Hygi kézfertőtlenítőt, amelyért 1990 forintot kérnek – írja a hvg.hu - A termék sem hígítást, sem öblítést nem igényel, a bőrfelületen közvetlenül használható. A készítmény antivirucid és antibakteriális hatással rendelkezik, így a Mol szerint "hatásos vírusok, baktériumok és gombák széles spektruma ellen". A termék állításuk szerint gyakori használat esetén sem szárítja a kézbőrt, egyébként pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján készült. Azt, hogy melyik töltőállomáson kapható a folyadék, a Mol Go nevű alkalmazásában, a "Hygi-t szeretnék" menüpont alatt ellenőrizhető. Március 25-én jelentette be a Mol ügyvezető igazgatója az operatív törzs aznapi sajtótájékoztatója előtt, hogy a cég egyik leányvállalatának üzemében fertőtlenítőszert kezdenek gyártani. Ratatics Péter akkor azt közölte, hogy napi 50 ezer litert gyártanak, amivel a következő két-három hónapra a teljes országot el tudják látni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!