Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Már hangot is rögzíthetnek a MÁV-kalauzok testkamerái

Tavaly 59 esetben támadták meg a jegyvizsgálókat.

Már hangot is rögzíthetnek a jegyvizsgálók testkamerái, ezzel még több védelmet nyújtva a MÁV-START munkavállalóinak - közölte a vasúttársaság péntek délelőtt honlapján.

Bár az eszközök képesek voltak a hangrögzítésre, eddig csak képfelvétel készítését engedélyezték a jogszabályok. A módosított törvény lehetővé teszi a testkamerák felvételeinek hatékonyabb használatát, többek között a bizonyítási eljárások során - írta a vasúttársaság.

A közleményben a cég nagyon fontos eredménynek nevezte, hogy a MÁV-START kifejezett javaslatára a testkamera fogalma is belekerült a törvény szövegébe, és annak a kép- és hangfelvételt is megengedő működtetését elfogadták.

Ezentúl sokkal egyszerűbb lesz bizonyítani, hogy mi történt az utas és a jegyvizsgáló szóváltása közben, mi előzte meg az esetleges bántalmazást, mi hangzott el az események során. A cél, hogy egy ilyen eset se maradhasson jogkövetkezmény nélkül - emelték ki a közleményben.

Mavcsoport.hu

A leginkább veszélyeztetett elővárosi vonatokon, amelyeken kötelező a testkamera használata, szinte nullára esett vissza a bántalmazások, inzultusok száma.

Tavaly a 2020-as 65-höz képest 59 atrocitás történt országosan.

2019-ben 70 esetben ért támadás jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Az elkövetők több mint fele menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel kívánt utazni, vagy ittas volt.

A tapasztalatok szerint a jegyvizsgálók elleni támadások megelőzésében nagyon hatékony eszköz a testkamera, tavaly 7826 jegyvizsgáló összesen 15 380 alkalommal, 70 800 vonaton vette fel szolgálata során. A készülékek használatának bevezetése óta kevesebb jegyvizsgálót ért agresszió, továbbra is csökkenő tendenciát mutat a bántalmazások száma - írta a vasúttársaság.

2021-ben öt esetben kérték a jegyvizsgálók által rögzített kameraképek kiadását a hatóságok. Három esetben a jegyvizsgáló bántalmazása, két alkalommal a maszkhasználat elmulasztása miatti feljelentés ügyében - olvasható a közleményben.

A MÁV-START további közel ezer testkamera beszerzését tervezi. Célja, hogy minden szolgálati helyen, az összes szolgálatban lévő jegyvizsgáló számára biztosítani tudja a testkamera használatát - olvasható a közleményben.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek