Már kilenc iskolaszövetkezet ügyében folyik nyomozás Czeglédy Csaba ellen

Czeglédy védője azt állítja, a hatóság szerint nem voltak fiktívek és színleltek a jogügyletek.

Mintegy 6,3 milliárd forintos vagyoni hátrány okozása miatt folyik eljárás Czeglédy Csaba ellen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a főügyészség a határozatával elutasította Czeglédy Csaba panaszát, amely "a nyomozóhatóság folytatólagos gyanúsítottkénti kihallgatása során közölt és módosított gyanúsítás ellen irányult".

A pénzügyi nyomozók csütörtökön folytatólagosan gyanúsítottként hallgatták ki Czeglédy Csabát. A nyomozóhatóság módosította a gyanúsítottal közölt tényállást, így összesen kilenc iskolaszövetkezet keretében, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsította meg.

A nyomozás eddigi adatai alapján a bűncselekménysorozat 6 milliárd 294 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A gyanú szerint a bűnszervezetben elkövetett bűncselekményeket 2011. és 2017. között követték el.

A bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt Czeglédy Csaba és társai ellen folyamatban levő büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztálya folytatja a Csongrád Megyei Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett - tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája legutóbb december 13-án hosszabbította meg három hónappal Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.

...A választási kampány kezdetére időzített és módosított gyanúsítás...

Czeglédy Csaba védője egy hozzánk eljuttatott közleményben reagált.

Dr. Czeglédy Csaba a választási kampány kezdetére időzített és módosított gyanúsítással kapcsolatban panaszt tett, és azt továbbra is alaptalannak tartja. Álláspontja szerint ugyan a nyomozóhatóság – bár könyvszakértői vélemény még mindig nem áll rendelkezésre –, az elkövetési összeget felemelte, és a cselekmény időintervallumát is kibővítette, de már a hatóság szerint sem voltak fiktívek és színleltek a jogügyletek, és összességében a büntetési tétel nagysága is közel a felére csökkent.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet