Nagy-Britanniában továbbra is sok áldozata van a koronavírus-járványnak, szombaton 917 új halálesetet jelentettek, és ezek csak azok, akik kórházban hunytak el. - írja az index.hu - A briteknél pénteken jelentették eddig a legtöbb halálesetet (980), és a szombati adatok is arra utaltak, hogy még nem feltétlenül ért a csúcspontjára a járvány. A BBC statisztikusa megjegyezte, hogy a húsvét miatt az adatszolgáltatás sem teljes, a jövő héten derülhetnek ki nem jelentett esetek. Nagy-Britanniában eddig 9875-en veszítették életüket a koronavírus következtében, és 78 991 fertőzöttről tudnak az országban. Szombaton a péntekihez képest jóval kevesebb új fertőzöttet regisztráltak, 5233 teszt lett pozitív. Angliában 823-an haltak meg a kórházakban az elmúlt napban, 11 és 102 között mozgott a betegek életkora. Közülük 33-nak nem volt semmilyen ismert alapbetegsége.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!