Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Már másodszorra tartottak nyílt napot az ELTE SEK-en

És készüljetek, még február 5-én kedden, 18 órakor is lesz egy!

A decemberi után most csütörtök délután egy újabb nyílt napot tartottak az ELTE SEK-en. Egy órakor Molnár Katalin és Lenner Tibor BDPK igazgatóhelyettesek köszöntötték az érdeklődőket a C-épület aulájában és elmondta a délután pontos menetrendjét.

ELTE 2. NYÍLT NAP 2019
További képekért kattints!
Kovács Dávid

Aztán a köszöntő után mindenki mehetett amerre látott – persze az egyetemen belül –, hiszen több teremben is tájékoztatókat és előadásokat tartottak. Volt, ahol a felvételi eljárásról beszéltek vagy a kollégiumokról, de például az ösztöndíjakról és tandíjakról, valamint a szombathelyi egyetemen működő karokról és képzésekről is lehetett érdekes dolgokat hallani.

ELTE 2. NYÍLT NAP 2019
További képekért kattints!
Kovács Dávid

Az aulában több kis standot is felállítottak, ezeknél pedig megismerkedhettek a fiatalok és a szülők a tanító és közösségszervezéssel, a bölcsészettudományi, természettudományi, sporttudományi, gazdaságtudományi, művészetközvetítő, valamint műszaki és informatikai képzésekkel is.

ELTE 2. NYÍLT NAP 2019
További képekért kattints!
Kovács Dávid

A Sportcsarnok alagsori futófolyosóján az a Kívés Bendegúz mutatta meg, hogy mit is tud, aki már többször is részt vett a Spartan Race világbajnokságon – ősszel mi is írtunk sikeréről – és a bátrabbak még ki is próbálhatták a gyakorlatokat, amiket bemutatott. Pontos tájékoztatót tartottak a tanítói szak alkalmassági vizsgájáról és magáról a tanítóképzésről is, valamint az ELTE Informatikai Kar duális gépészmérnök képzéséről is. A Savaria Vizuális és Művészeti tanszék pedig papírmetszet-készítési bemutatót tartott a grafika műhelyben.

ELTE 2. NYÍLT NAP 2019
További képekért kattints!
Kovács Dávid

Az érdeklődők között egyébként volt olyan is, akit még a két héttel ezelőtti budapesti Educatio kiállításon győztek meg a szombathelyi egyetemisták, méghozzá olyan jól, hogy képes volt édesapjával egészen az Alföldről ideutazni a nyílt napra.

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra