„A Pécsi-tó jégvastagsága (reggeli mérés alapján) elérte a 10 cm-t, így a csobbanás után akár korizhattok” is egyet! – jelentette be szerdán Facebook-bejegyzésében az orfűi önkormányzat.
A Holmozogj.hu szerint az orfűi tó az első természetes víz, amelyet hivatalosan is alkalmasnak nyilvánítottak a korcsolyázásra.
Ugyanakkor ott is kizárólag a Pécsi-tavon, a sziget vonalától délre biztonságos a jég vastagsága, a tó egyéb pontjain tilos és életveszélyes a jégre lépni.
A következő napokban frontok érkeznek, változékonyabb lesz az időjárás, így sajnos nincs rá garancia, hogy máshol is lesz lehetőség hivatalosan is korcsolyázni valamely természetes vízen.
Míg egyesek korcsolyáztak az Orfűi-tavon, mások nem messze feltörték azt, hogy meg tudjanak merülni a vízben a hagyományos újévi csobbanás keretében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!