A Március 15. téren mond beszédet szombaton Magyar Péter

Megvan a pontos menetrend, mutatjuk a politikus szombathelyi programját.

Korábban már írtunk róla, hogy szombaton Vas megyébe érkezik Magyar Péter országjáró körútja során.

A Nyugat.hu a Tisza Párt sajtófőnökétől megtudta a pontos programot, eszerint a politikus 16 órától a szombathelyi Március 15. téren mond beszédet, utána pedig körülnéz a város legnagyobb rendezvényén, a Savara Karneválon.

Magyar Péter augusztus elején az Őrségben járt, látogatását a Fidesz választókerületi alelnöke is színesítette, az akkori beszédéről itt írtunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet