Délután fél hatkor mintegy ötvenen gyújtanak mécsest, aztán fáklyát a szombathelyi városháza előtt. Kis ácsorgás, Szolidaritás dzsekik, DK és MSZP jelvények. És körülöttünk keringő rendőrautók, kétpercenként mennek el mellettünk, szép lassan. Nem tudjuk, a csoportot védik-e vagy erőfitogtatásnak szánják.
Kicsavart, abszurd paródia
Jönnek velünk szépen végig a Kiskar utcán is, az MMIK-hoz, ahol a Petőfi-szobor tövét már szépen feldíszítették a holnapi hivatalos ünnepségre készülve. Útközben többen értetlenkednek, magyar és Szolidaritásos zászlók lobognak, fáklyák égnek.
Aztán a szobornál félkörbe áll a társaság, és jönnek a beszédek. Koroknyai Sándor, a Szolidaritás koordinátora kezd, némi történelmi összefoglalóval, aztán a korabeli jelszavakkal, mert – mint mondja – 48 öröksége ma is érvényes, mert ma demokrácia helyett csak annak kicsavart, abszurd paródiája van.
Szuhai Viktor (DK) következik, egy hazánk van, itt kell élnünk. És jó vezetőkre van szükség, akik meg is vannak, Mesterházy Attila és Nemény András személyében.
Béke helyett békemenet
Utóbbi itt is van, Nemény következik, azzal kezd, sokat gondolkodott, hogy egy ilyen ünnepkor szabad-e politikai beszédet mondani. És lehet, ha teljesül két kritérium, az egyik, hogy maga az ünnepelt esemény politikai-e, és hogy a magyar valóság indokolja-e. Mindkettőre igen a válasz – mondja.
A 48-as fiatalok mertek politikai beszédet mondani, és az akkori hatalom nem tudott velük semmit csinálni, pedig azt hitték, náluk van a bölcsek köve. Éppúgy, mint a mai hatalom. Ha akkor is ilyen lett volna a politikai kommunikáció, akkor az állt volna a táblákon, hogy a helytartótanács jobban teljesít.
És ma is érvényes az akkori 12 pontból a legtöbb. Ma sincs béke, szabadság és egyetértés. Béke nincs, mert a kormány mindenkivel háborúzik, helyette békemenet van. Nincs sajtószabadság, ma már nem csak a kifogásolt tartalmakat törlik kim hanem eltüntetnek kifogásolt műsorokat és kifogásolt embereket, sőt, még a felvételről is kisatírozzák, aki nem tetszik nekik.
Vannak kiváltságosok
Nincs felelős minisztérium, mert nem ott születnek a döntések, hanem Simicska Lajos szelestei kastélyában és Orbán Viktor felcsúti házában. Jó példa erre Németh Lászlóné, aki mindent aláír, és még mellé is tették a Közgép Zrt. egyik tulajdonosának öccsét, Nyerges Attilát, hogy vigyázzon rá.
48-ban évenkénti pesti országgyűlést követeltek, mert akkor még Pozsonyban ülésezett az országgyűlés. Most viszont Kövér László elárulta, hogy a következő ciklusban nem hetente, hanem havonta vagy még annál is ritkábban ülésezne az országgyűlés. Azért, mert a parlamentben még van lehetőség kényes kérdéseket feltenni a minisztereknek vagy a miniszterelnöknek – mondja Nemény.
Nincs törvény előtti egyenlőség, mert vannak kiváltságosok. Például a parlamenti többség mondja meg, mi számít vallásnak, a legfőbb ügyész korábban fideszes képviselőjelölt volt, a bíróság elnöke pedig Szájer József felesége.
Lefényképezni a szavazatot?
A végén feltette a kérdést, mit jelent számára március 15. És persze válaszolt is rá, ez a szabadság ünnepe. Ma csak formális szabadság van, mert az ország gazdasági függetlenségét eladták Oroszországnak, és látszik, hogy Oroszország pillanatok alatt politikai függőségre váltja ezt.
Olyan ország kell – mondja –, ahol mindenki szabadon, következmények nélkül nyilváníthat véleményt. De a közszférában alá kell írni egy nyilatkozatot, miszerint bármikor lehallgathatják a telefonjukat. Sőt, az állami megrendeléssel rendelkező magánszférában azzal fenyegetik az alkalmazottakat, hogy elveszítik a munkájukat, ha nem a Fideszre szavaznak.
Sőt, olyan is van, ahol a munkáltató arra kötelezi az alkalmazottakat, hogy a szavazófülkében telefonnal fényképezzék le, hogyan szavaztak. Bizonyítékul. Nemény szerint az a Fidesz célja, hogy az emberek a megélhetési gondjaikkal foglalkozzanak, ne akarjanak részt venni a köz ügyeiben.
A végén kijelentette, 48-ban a függetlenség kivívása mellett egy száz éves rendszert kellett lebontaniuk, a mostani hatalom is legalább száz évre képzeli el az uralkodását. És a mi felelősségünk, hogy aki előbbre akar lépni, az menjen el és szavazzon, mert itt az idő, most vagy soha. Soha többé hatalmával visszaélő kormányt, soha többé Orbán-kormányt – fejezte be.
Aztán egy kis hangszóról a Himnusz szól, a kis csoport egy része énekeli is. Közben ránk sötétedett, és a fáklyák is kialudtak.