Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos közös pártalapításával riogat a Fidesz

Mintha bűn lenne, de mindegy, abszurd a sztori.

A hír csak ennyi lenne, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestere augusztus 20-án egy nyilvános beszélgetést szervez "Közéleti beszélgetés az európai integrációról" címmel. A Fidesz erre sajtóközleményben adta hírül, hogy Márki-Zay Péter aljas módon vasárnap pártot alapít, miközben uszít és gyűlöletet kelt. Nem is akárkivel, hanem a Fideszből a trafikmutyi és a történelmi rekordot döntött korrupció miatt kilépett Hadházy Ákossal és más jobboldali politikusokkal.

Illusztráció
Forrás: mno.hu

A vásárhelyi Fidesz közleménye szerint az esemény a „polgármester politikai céljairól szól:

A hétvégén Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen kezdi meg az új ellenzéki párt felépítését, zömmel olyan a szereplőkkel, akik a jelenlegi pártokból kikoptak, vagy a politikai közösségük kizárta, elzavarta őket. Rendhagyó módon az esti programok részeként színpadra lép a pártpolitika, a kormányellenes szólamokat pedig olyan „színvonalas” fellépőktől hallhatjuk, mint a fekete öves hazudozó, Hadházy Ákos, vagy Róna Péter.

A vásárhelyieknek tehát az államalapítás ünnepén a szórakozás és az ünneplés sem lehet mentes az uszítástól, a pártpolitikától, a megosztástól és a gyűlöletkeltéstől. Márki-Zay Péter polgármestersége a hazugság, a gyűlölet és a megosztottság korszakát hozta el Hódmezővásárhelyre.

Mielőtt bárki megörülne/megőrülne az új ellenzéki pártnak/párttól, ki kell ábrándítsunk

Márki-Zay Péter Facebook-bejegyzésben cáfol, ahogy írja,

szemben a 2017-es augusztus 20-val, amikor Lázár János a migrációval kapcsolatos félelmeket és idegengyűlöletet igyekezett felkorbácsolni a szónoki emelvényről,

nem lesz pártpolitika és nem lesz gyűlölködés. A magyarság Szent István óta legfontosabb kérdéséről, az integrációról beszélgetünk a cigányság és az Európai Unió kapcsán, olyan vendégekkel, mint

- Jeszenszky Géza, az MDF-kormány volt külügyminisztere és Orbán volt oslói nagykövete
- Hegedűs István, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, az Európa Társaság vezetője
- Róna Péter, közgazdász professzor
- Hadházy Ákos, a pártállam által a korrupcióellenes tevékenysége miatt támadott volt fideszes képviselő
- Bogdán László és a megyei cigányság képviselői, akik egyaránt a roma felemelkedés élharcosai.

Végezetül Márky-Zay Facebook-bejegyzésében még megjegyezte:

Egyik résztvevőnk sem pártpolitikus, bár nagy tisztelettel kértük LÁZÁR JÁNOS képviselő urat is, hogy részvételével jelenítse meg saját álláspontját a két kérdésben, ő ezt végül nem vállalta. Ezt azért is sajnálom, mert ahogy az ő uniós és roma-ügyi véleményével nem értek egyet, a színpadon megjelenő többi embernek is, neki is joga van a saját véleményéhez, amit én semmilyen módon nem szeretnék korlátozni. Szeretnék olyan országban élni, ahol a Fidesz sem akarja korlátozni mások véleményszabadságát!

Na mindegy, abszurd a sztori.

Erre az augusztus 20-ai nyilvános beszélgetésre egyébként a szervezők meghívták Lázár Jánost is. Szerintetek elmegy?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet