Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt hétfőn este Márki-Zay Péter, aki többek között arról is beszélt, hogy akar egy hetedik, saját frakciót, mert parlamenti képviseletet szeretne biztosítani azoknak, akiket az ellenzéki megállapodás hat pártja kihagyott: a civileknek és a kispártoknak.
Szerinte erre Pálinkás József pártja, az Új Világ Néppárt (ÚVNP) a legalkalmasabb, de a civilek kijelölésébe Márki-Zaynak is lesz beleszólása. A tárgyalások viszont elsősorban a programról és nem a listáról szólnának.
„Nagyon szeretném, hogyha lenne egy saját frakcióm, nem is egy, hanem hat vagy hét, ezt az ellenzéket egyesíteni kell” – mondta, majd hozzátette, hogy irányadónak tartja a hatpárti megállapodást, de nem feltétlenül kötelező érvényűnek, mert azt nem tudja, hogy a pártok miben egyeztek meg egymással.