Másfél milliárd helyett kevesebb, mint kétmillió forintot ítélt a bíróság a Klubrádiónak

A megítélni kért közel 1,4 milliárd helyett 1,75 millió forint kártérítést látott indokoltnak kedden kihirdetett első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság abban a perben, amelyet a Klubrádió Zrt. indított a médiahatóság ellen, amiért éveken keresztül nem használhatták a pályázaton elnyert fővárosi frekvenciájukat. Az ítélet nem jogerős.

A felperesi beadvány szerint az átmeneti megoldásként használni kényszerült hullámsáv műsorszolgáltatási díját, mintegy 130 millió forintot, 1 milliárd 212 milliót árbevétel-kiesésükért és személyiségi jogi sérelmük vagyoni káraként, 30 milliót pedig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság illetékesei által tett sajtónyilatkozatok sérelmezett részei miatt, nem vagyoni kárként kértek megítélni.

Mindebből a bíróság három sajtónyilatkozat alapján ítélt meg a médiaszolgáltatónak jó hírneve sérelme miatt nem vagyoni kárt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek