A Sárvári Járási Ügyészség hatóság félrevezetése vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vád szerint írásban tett feljelentést a Sárvári Rendőrkapitányságon ismeretlen tettessel szemben, aki a feljelentés szerint a vádlott engedélye nélkül, helyette aláírt egy kölcsönszerződést, melynek nem fizetése miatt 190.000 forint tartozás keletkezett, amit a követelés behajtó cég a vádlottól követelt.
A vádlott előadta azt is, hogy ő nem vett fel hitelt a szerződésen szereplő cégtől, továbbá a szerződésen lévő névaláírás nem az ő kezétől származik. Az ügyben a Sárvári Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el, a vádlott tanúkihallgatása során a feljelentésben írtakkal azonos vallomást tett, továbbá közölte azt is, hogy ugyanilyen módon 2016. évben 150.000 forint összegű kölcsönszerződés megkötésére is sor került, melyet szintén nem ő kötött meg.
A vádlott feljelentése azonban valótlan volt, sérelmére nem követtek el bűncselekményt, mindkét kölcsönszerződést a vádlott kötötte meg. A vádlottnak a valótlan bejelentéssel az volt a célja, hogy a felvett kölcsönök visszafizetése alól mentesüljön. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!