Maszk nélkül, betegen ellenőrzött az Országos Kardiológiai Intézet gyermekintenzív osztályán a járványügyi ellenőr

Két nappal később ő maga jelentette be, hogy beteg, szamárköhögéssel kezelik.

Beteg volt, köhögött, mégis maszk nélkül végzett járványügyi ellenőrzést hétfőn a fővárosi kormányhivatal egyik munkatársa az országos kardiológiai intézet (GOKVI) gyermekintenzív osztályán. Két nappal később ő maga jelentette be, hogy beteg, szamárköhögéssel kezelik – írta a Népszava.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A lap szerint, az ellenőr a múlt hét elején a gyermekszívsebészet után a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai gyermekklinikáját is felkereste, de ott betegekkel nem találkozott, csak az egyik irodában járt. A Népszava úgy tudja, mindkét intézményben megtették a szükséges járványmegelőző intézkedéseket, keresik, kikkel került kapcsolatba a hivatalnok, oltásokat rendeltek el, és elkülönítették azokat a gyerekeket, akik esetleg megfertőződhettek.

A GOKVI kommunikációs osztálya megerősítette, hogy valóban betegen járt az intézetükben a kormányhivatal ellenőre. Azt közölték, hogy megtették a szakmai protokolloknak megfelelő intézkedéseket, mind az érintett munkatársak, mind pedig az ápolt kisgyermekek esetében. „Jelenleg intézetünkben az esetből kifolyólag nincsen fertőzött kisgyermek, vagy kolléga. Fokozott higiénés óvintézkedéseket tettünk, a gyermekek állapotát folyamatosan figyelemmel kísérjük” – írták.

Az ellenőrt foglalkoztató Budapest Főváros Kormányhivatal is reagált az esetre. Azt írták, hogy az érintett munkatárs betegségének beigazolódását követően haladéktalanul megtettek minden szükséges intézkedést, értesítették a kórházat és a kontaktokat, valamint azonnali vizsgálatot rendeltek el.

A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet (GOKVI) gyermekkardiológiai intenzív részlegén szívsebészeti beavatkozásra váró, illetve a műtéten már átesett újszülötteket kezelnek. A csecsemők immunrendszere még kialakulatlan ebben a korban, szamárköhögés elleni oltást is két hónapos korban kapnak először. A szamárköhögés lappangási ideje 2-4 hét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek