Maszkokat is horror áron vett a kormány

Mindez egy közérdekű adatigénylés után derült ki.

Ismét egy túlárazott projekt rajzolódik ki azokból a szerződésekből, amelyeket a Hírklikk kért ki a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, a Népszava pedig idézi a portált.

Ezek szerint a védekezéshez szükséges sebészi maszkok darabját 156 forintért, míg az FFP2-es maszkok darabját 944 forintért szállíttatta le a kormány a TBÉSZ Zrt.-vel. A portál megjegyzi: egy átlagembernek ugyanennyit kellett fizetnie, ha csak egy darabot akart szerezni az első hullám idején, amikor általános volt a maszkhiány.

Ezért is meglepő, hogy a külügy által preferált cég egy tízmillió darabos tételnél ugyancsak ezt az árat kérte el, s nem nagyker áron számolt. Az FFP2-es maszkokért adott ezer forintos ár ugyancsak soknak tűnik, ha azt vesszük figyelembe, most is van olyan webshop, ahol 200 forintért lehet ilyet vásárolni. A cikk szerint nem lehet nyomon követni a kiadott szerződésekből, hogy pontosan hány darab maszkot is szállítottak, mert a kiadott dokumentumok alapján úgy tűnik, mintha 9 millió sebészeti maszkot és 600 ezer FFP2-es maszkot szállítottak volna 3 686 928 forintért, de egy másik szerződésösszesítőn ennél nagyobb összeg, 4 682 398 560 forint szerepel.

Korábban Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő adatigénylésére Szijjártó Péter minisztériuma azt állította, 20,6 millió darab maszkot szállítottak le, ez utóbbi alapján számolta ki a Hírklikk az árakat.

 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek