Azt egyelőre nem tudjuk, vajon üldözték-e már a rendőrök a teherautót, annyi viszont biztos, hogy a rabló nagy sebességgel érkezett Gyöngyöshermán irányából a 87-es út kereszteződéséhez, a teherautó átsodródott a főúton, majd egy nagy táblát kidöntve árokba csapódott, és a tetejére fordult.
A rabló információink szerint megúszta könnyű sérüléssel, a rendőrök a helyszínen őrizetbe vették.
A kirabolt férfitől megtudtuk, hogy hajnali három óra körül Balogunyomban támadta meg a bokorból kiugró símaszkos férfi, akivel dulakodott, de végül hagyta, hadd vigye az autót az illető. A fiatalember pékárut szállított az egyik boltba, ahogy azt más napokon is megtette, a rabló feltehetőleg ezt kifigyelte, és a teherautóra fájt a foga.
Az elrabolt járműben egy tonnányi pékáru volt. A pékség kirabolt alkalmazottjának mobiltelefonja nem került elő.
A rendőrség közleménye
Egy pékség munkatársa kérte a rendőrség segítségét 2015. június 5-én 3 óra 6 perckor, mivel Balogunyomban, árupakolás közben egy ismeretlen férfi előbb dulakodott vele, majd elhajtott a bejelentő kezelésére bízott kis tehergépkocsival. A rendőrök haladéktalanul a jármű keresésére indultak.
A feltételezett elkövető nem jutott messze, a 87-es számú főút és a Szombathely, Rumi külső út kereszteződésében 3 óra 16 perckor a járművel felborult. A rendőrök elfogták a járművezetőt, elszámoltatása folyamatban van.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a baleset miatt érintett útszakaszon félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani.