Néhány napja még
Áder János fogja átadni az M86-os Hegyfalu és Csorna közti szakaszát 2016. October 23. 14:20 a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) is úgy tudta, hogy legkésőbb október végén adják át a forgalomnak az M86-os gyorsforgalmi út még hátralévő, mintegy 33 km-es szakaszát Hegyfalu és Csorna között.
Az Útinform azonban megelőzte a ma délutáni ünnepélyes útavatást
Áder János fogja átadni az M86-os Hegyfalu és Csorna közti szakaszát 2016. October 23. 14:20 , és ezzel Áder János köztársasági elnököt is, és közzétette, hogy az új út már ma (kedd) délutántól használható lesz. Az ünnepség után 16 órakor a Csorna felőli oldalt, majd 18 órakor a Szombathely felé vezető sávokat nyitják meg.
Információink szerint az M86-oson január 1-től kell majd útdíjat fizetni, de ezt a ma délutáni ünnepségen leellenőrizzük. Az útavatásról természetesen részletesen beszámolunk majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!