„a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa”,
Ezeket a mondatokat nem egy ellenzéki politikus ejtette ki a száján, hanem Matolcsy György, a Fidesz-kormány volt gazdasági minisztere, az unortodox gazdaságpolitika atyja, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
A parlament Gazdasági Bizottsága ülésezett hétfő délelőtt, ahol többek között tárgyalták a Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentését és beszámolóját. Ennek kapcsán szólalt fel Matolcsy, akinek beszédében erős kormánykritikát fogalmazott meg.
Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért képviselője az Instagramon idézett a beszédből, Matolcsy többek között kijelentette:A kijelentések után összehívott sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke alkalmatlannak nevezte a Fideszt a válság kezelésére.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!