Érdekes kutatást készített a Szallas.hu. A weboldal arra volt kíváncsi, hogy a magyar szállásadóknak milyen tapasztalatai vannak a lopásokkal kapcsolatban. Cifra dolgok derültek ki.
Mindent ami mozdítható
Mint kiderült, tízből kilenc vendéglátó találkozott már azzal a jelenséggel, hogy a vendégek szeretnek ilyen jellegű szuvenírt is hazavinni. Ezek azonban általában nem nagy értékűek, legtöbbször az ötezer forintot sem éri el szobánként a szezonkénti hiány.
Vannak azonban kirívó esetek is, a válaszadók tíz százaléka szenvedett már jelentősebb anyagi kárt, ami a húszezer forintot is meghaladta.
A nagyobb veszteséget általában a tévékészülékek vagy egyéb műszaki cikkek eltulajdonítása okozza. Egyik partnerünk arról számolt be, hogy az indukciós főzőlapot bontotta ki, majd vitte magával a nála éjszakázó
– ismertette az eredményeket Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív vezetője.Akadnak azonban különlegesebb dolgok is a listán, például Tiffany-lámpa, Herendi padlóváza, de volt, ahol a felújításhoz előkészített 15 négyzetméternyi laminált padlónak kélt lába.
Ezek tűntek még el a vendégek keze által a törölközőkön és az evőeszközökön kívül:
Nem sok mindent tudnak tenni
A szállásadók többsége tudomásul veszi a helyzetet, és nem szólítják fel a vendégeket utólagos visszaszolgáltatásra. Úgy vélik, ez ezzel jár, és költségként leírják a veszteséget.
Nagyobb érték esetén előfordul a feljelentés, de a turisták többsége tagad, mindössze egyharmaduk ismeri be tettét, és többen ilyenkor visszaküldik az eltulajdonított tárgyat, semmint megtérítsék a kárt.
Ennek ellenére csak minden ötödik szállásadó vezet feketelistát azokról, akikkel korábban már ilyen problémák voltak.