Még a rendőrautót is megelőzte 193 km/h-val száguldva, mert "megbeszélésre sietett"

A negyedmilliós büntetést a helyszínen rendezte.

Komoly sebességtúllépésbe futottak bele a hétvégén a Tolna megyei rendőrök. Mint közleményükben írták: a Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai a hétvégén Tolna vármegye főútjain a szokásos napi szolgálatukat teljesítették. Ennek során szombaton délután a 61-es főúton mozgó ellenőrzés volt a feladatuk.

Mint kiderült, a kocsi nagy sebességgel éppen a szolgálati autót előzte meg. A traffipax sem gyakran mér ekkora sebességet. A sofőr ugyanis a megengedett 90 kilométer/órás sebesség helyett 193-ral száguldott Tamási irányába.

A rendőrök a szabályszegő után eredtek, akit végül sikerült megállítaniuk. A sofőr rögtön elismerte a gyorshajtást, azt mondta, hogy egy megbeszélésre siet, ezért hajtott gyorsan. A férfi a helyszínen rögtön rendezte is POS terminálon keresztül a több, mint negyedmilliós – 260.000 forintos – büntetést. A bírság mellett azonban 8 közlekedési büntetőpontot is elkönyveltek neki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló