Még annál is nagyobb lehet az érkező eső, mint amire eddig számítottak

A napi 10 mm feletti érték most 20-30 mm-re konkretizálódott, 80 százalékos eséllyel Szombathelyen.

Szerdán előbb egy hullámzó front, csütörtöktől pedig mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így sokfelé számíthatunk kiadós csapadékra ebben a négy napban az országban - hívta fel a figyelmet előrejelzésében a Hungaromet.

Szerdán északnyugat, nyugat felől egyre többfelé ered el az eső, de a Dél-Dunántúlon zivatarok is kipattanhatnak. Míg a tegnapi előrejelzésükben Hamarosan komoly eső érkezik Szombathelyre September 30. 20:21 még csak 10 mm-nél nagyobb napi csapadékot említettek a meteorológusok, ma már arról írtak, hogy Dunántúl északi felén, kétharmadán a 24 óra alatt lehulló csapadék mennyisége nagy területen meghaladja a 20 mm-t, kisebb körzetekben átlépheti a 30 mm-t is.

HungaroMet / Facebook

Péntek estétől nyugat felől viszont már szűnni kezd a csapadék, így szombaton az ország döntő részén csak hátoldali záporok fordulhatnak elő, amelyekből jelentős mennyiség már nem fog esni - tették hozzá.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás