Még mindig sokakat nem találnak a romok alatt

Pattanásig feszül a hangulat Bejrútban.

Négy nappal a bejrúti robbanás után 45 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván; emellett 25 azonosítatlan holttest került elő a romok alól - közölte a libanoni egészségügyi minisztérium egyik szóvivője szombaton. A kutatás továbbra is folytatódik. A keddi robbanásban legalább 154-en meghaltak és mintegy ötezren megsérültek. A sérültek ötöde kórházi ellátásra szorul, százhúszan válságos állapotban vannak. A 10-15 milliárd dolláros kárt okozó katasztrófában 250 ezer ember otthona vált lakhatatlanná.

A szerencsétlenség halálos áldozatainak tömeges temetése helyett tüntetést tartanak a libanoni politikai elit ellen szombaton - mondták el a szervezők. Hozzátették: a tömeges temetés logisztikai problémák miatt nem valósulhatott meg, de arra kérték a megmozdulás résztvevőit, hogy viseljenek fekete ruhát. A felvonulás a kikötői katasztrófa helyszínének közeléből indul majd a központ felé. A tiltakozók gondatlansággal vádolják a libanoni kormányt, és őt teszik felelőssé a történtekért.

A robbanást követően előkerült dokumentumok szerint tisztségviselők az elmúlt években többször figyelmeztettek arra, mekkora veszélyt jelent a kikötő egyik raktárában tárolt 2750 tonna ammónium-nitrát, hiába. A katasztrófa óta folyamatos a sárdobálás: tisztségviselők és politikusok egymást vádolják a történtekért.

MTI

Bejrút robbanás után
reuters.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek