A nyári szünetben a szülők többségének komoly feladat, hogyan tehetné tartalmassá a gyerekek szabadidejét, ráadásul lehetőség szerint költséghatékonyan. A Schaeffler Savaria idén is levette ezt a terhet a munkavállalói válláról: kifejezetten izgalmas, rendkívül sokszínű rendezvénysorozattal készültek, a költségeket pedig ismét teljeskörűen a vállalat fedezte.
Összesen 5 turnusban, mintegy 240 Schaeffler-gyermek tölthette itt a szabadidejét. A kezdeményezés ráadásul egy nagyon szép felajánlással is kiegészült, hiszen a vállalat vendégül látott közel 30 helyi gyermekotthonban élő gyereket is, akik szintén részt vehettek a színes programsorozaton.
Egy ekkora rendezvényhez persze profi háttér is kellett: a tábor kiváló helyszínét és a finom falatokat a Király Sportlétesítmény biztosította, míg a gyerekek szórakoztatásáról, biztonságáról és változatos programok lebonyolításáról a Remekműhely csapata gondoskodott.
A gyerekek testközelből ismerkedhettek meg a Mentőszolgálat munkájával, a technikai sportok rajongóinak szeme pedig csak úgy csillogott az izgalmas rallyautó-bemutatón. A kamionhúzás lenyűgözte a táborozókat minden héten. De volt állatos bemutató és hangszerbemutató is, valamint rengeteg társasjáték.
A mozgásigényt is kielégítették: a srácok kipróbálhatták magukat a vagány breaktánc-bemutatón, összemérhették a gyorsaságukat az exatlon-pályán, a focimeccsek, játszótéri móka és a csapatversenyek pedig igazán szórakoztató percekről gondoskodtak. A nagy hőségben a vizes játékok és a fagyizás hozták el a felfrissülést, miközben a kreatívabbak a popcake-készítés rejtelmeiben merülhettek el, vagy egymást szépíthették a fodrászkodós sarokban.
A tábor végén a vállalat gondoskodott róla, hogy a gyerekek ne csak élményekkel gazdagodjanak: a rengeteg apró meglepetés mellett minden táborozó átvehette a Schaeffler-ajándékcsomagját is.
A közösségi média bejegyzések és a szülői hozzászólások alapján a Schaeffler ismét bebizonyította, hogy a családi értékek és a fiatal generáció támogatása valóban fontos számukra. Egy biztos: a gyerekek új barátságokkal, széles mosollyal és örök emlékekkel térhettek haza a táborból idén is.
Forrás: https://www.facebook.com/SchaefflerMagyarorszag/
Fotók: Luxfoto