Megbillent a Balaton

A viharos szél okozta újra.

A tó átlagos vízállása a hirbalaton.hu írása szerint reggel 125 centimétert mutatott, ehhez képest délben a tó észak-keleti részén fekvő Balatonfűzfőn 139 centiméter, míg a nyugati medencében Keszthelyen és Balatonmáriafürdőn csak 120 centiméter volt a vízállás.

Pontosan négy éve, 2020. február 10-én a 12 órakor mért adatok szerint 81 centiméternyi különbség volt a keszthelyi és a balatonfűzfői vízszint között.

Balatonfűzfőn akkor 154 centiméteres, Keszthelyen pedig 73 centiméteres volt a vízállás, vagyis a tó víztükrének ritka, kelet-nyugat irányú megbillenése miatt 81 centiméteres volt az eltérés a keleti és az észak-nyugati vízszint között.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek