Nem tudjuk, ez most a tavasz, vagy már a nyár jele-e.
Megérkezett az első füsti fecske Körmendre, Bedőcs Gyula pedig meg is örökítette a hazatérőt (vagy vendéget) - ez nézőpont kérdése.
Füsti fecske Körmenden
Bedőcs Gyula
S bár általánosságban a tavaszt köszönthetjük velük együtt, tegnap már és ma is nyár volt, és a jövő hét második felében is az lesz.
Füsti fecske Körmenden
Bedőcs Gyula/Olvasó
Tavasz vagy nyár, már mindegy is. Az viszont biztos, hogy vigyázni kell rájuk, mert az utóbbi időben rohamosan fogy a példányszámuk.
Füsti fecske Körmenden
Bedőcs Gyula/Olvasó
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!