Megérkezett Berlinbe a kómában lévő Navalnij

Felesége is vele tartott.

Szombat reggel érkezett meg az a gép, amely a szibériai Omszkból Németországba szállította Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust - derült ki légiforgalmi oldalak adataiból, és erről számoltak be Navalnij támogatói is. Az omszki kórház orvosai szerint a kormánykritikus politikus élete nincs veszélyben. Mesterséges kómában tartották. Kira Jarmis, Navalnij szóvivője az omszki induláskor azt mondta, hogy a politikus felesége is a repülőn utazik.

A korrupcióellenes fellépésével és Vlagyimir Putyin elnök kérlelhetetlen bírálatával reflektorfénybe kerülő Navalnij csütörtökön lett rosszul egy Tomszkból Moszkvába tartó repülőjáraton, miután teát ivott, amelybe ismerősei szerint mérget csempészhettek.

Felesége és barátai külföldi segítséget kértek a kezeléséhez, mert attól tartanak, az orosz hatóságok megpróbálják eltussolni, hogy mi okozta a politikus rosszullétét, és úgy ítélték meg, hogy az omszki kórház sem megfelelően felszerelt. Alekszandr Murahovszkij, az omszki kórház vezető orvosa azt mondta, hogy szerintük Navalnij nem lett mérgezés áldozata, hanem anyagcserezavart okozó betegséggel küzd. Emellett ruháján és ujjain ipari vegyi anyagok maradványát mutatták ki.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek