Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivő azt mondta, hogy tudomásuk szerint az ukrán légierő több szomszédos ország reptereit is használhatja, biztos információjuk van például arról, hogy ukrán harci gépeket engedtek be a román légtérbe és „más határmenti országokéba”. Konasenkov szerint ez úgy is felfogható, hogy az érintett országok beszálltak a katonai konfliktusba – írja az mfor.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!