Megfigyelik a szociális ellátórendszer dolgozóit?

A TASZ az Alkotmánybíróság elé viszi a pártállami időket idéző szabályozást, ehhez várja az érintettek jelentkezését.

Nyilatkozat-mintákat küldött a héten több ezer dolgozójának a hazai szociális ellátórendszer vízfeje, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF): eszerint hozzá kell járulniuk, hogy a rendőrség belső bűnmegelőzési szerve megfigyelje őket, megbízhatóságukat vizsgálja, ellenkező esetben azonnali hatállyal ki lesznek rúgva. A nyilatkozatot azóta visszavonták – pont olyan érthetetlenül, mint ahogy kiküldték - írja blogbejegyzésében a Társaság a Szabadságjogokért.

Csakhogy a megbízhatósági vizsgálatot ugyanúgy lefolytathatják a szociális és gyermekvédelmi dolgozókkal szemben, csak beleegyező nyilatkozatot nem kérnek hozzá, legalábbis egyelőre.

A káosz mögött az állhat, hogy nem egyértelmű, kire vonatkozik pontosan a törvény szövege, ami szintén súlyosan jogsértő helyzetet eredményez.

Az úgynevezett megbízhatósági vizsgálatot eredetileg a korrupt rendőrök és köztisztviselők lebuktatására találták ki, a Rendőrségről szóló törvény 7.-7/D. §-ai ágyaznak meg neki. Már a törvénybe iktatásakor kifogásolták a jogvédők, hogy túl széles körben teszi lehetővé a megfigyelést, még a rendőrökkel szemben is. Idén a hálapénz elleni harcban kiterjesztették az egészségügyi dolgozókra is a megfigyelés lehetőségét, majd megszaladt a jogalkotó keze, és mindenkire alkalmazandóvá tette az államigazgatásban bölcsődei dolgozóktól az oktatási anyagokat gyártó szakemberekig.

Milyen korrumpálódástól tartanak azoknál a gyermekvédelmi gyámoknál, szociális munkásoknál, dajkáknál, akik eddig is megalázó éhbérért, kizárólag a szakma iránti elkötelezettség miatt maradtak a helyükön, és akik olyan szegénységben élő, szociálisan ellehetetlenült emberekkel dolgoznak, akik ha akarnák, sem tudnák őket lefizetni? Akik az elmúlt egy évben úgy végezték a dolgukat bármiféle bérkiegészítés nélkül, úgy jártak be a járvány által különösen veszélyeztetett zárt intézményekbe, hogy maszkot sem kaptak a munkáltatójuktól, akik maguk vettek WC-papírt, mert az SZGYF még azt sem biztosította? Ki akarna egy javítóintézeti nevelőt lefizetni, hogy bejuthasson a javítóintézetbe? Vagy ki akarná az elárvult intézeti gyermekek képviseletét ellátó gyámot lefizetni, hogy az elzárt gyerekeknek extra csokit adjon, vagy a nincstelen gyerekek nemlétező vagyonát megszerezze?

Sok értelme nincs havi 150-160 ezer forintot kereső szociális munkásokat a korrumpálódás veszélye miatt megfigyelni, a jogszabály mégis komoly lehetőségeket ad a nyomozók kezébe: az érintetteket akár évente háromszor is akár egy hónapig meg lehet figyelni, eközben lehet róluk titokban információt gyűjteni, még a családtagjaik, rokonaik, barátaik, kollégáik személyes adataira vonatkozóan is, ha úgy adódik. (Ez abból a bekezdésből következik, mely szerint a megfigyelés szempontjából nem releváns személyek személyes adatait utóbb meg kell semmisíteni.)

Ráadásul, bár elvileg a korrupció üldözésére találták ki a szabályt, a törvény nem fogalmaz ilyen szűk körűen: a rendőr titkosan megfigyelheti, hogy a szociális munkás (és bármely költségvetési szerv alkalmazásában dolgozó közalkalmazott) „eleget tesz-e a jogszabályban előírt hivatali, illetve jogszabályban, kollektív szerződésben, üzemi megállapodásban, valamint munkaszerződésben előírt munkaköri kötelezettségeinek”. Vajon ezt úgy kell érteni, hogy megfigyeli majd a rendőr, hogy egy gyermekotthoni nevelő milyen sorrendben ebédelteti a csoportokat? Vagy hogy egy gyermekvédelmi gyám mennyire sikeresen gondoskodik a rábízott gyermek lelki és erkölcsi fejlődéséről? Ugyanis e szakemberek munkaköri kötelezettségei ilyen jellegű, szakmai munkát jelentenek.

Ez az értelmetlen, céltalan és súlyosan jogsértő megfigyelési lehetőség a legrosszabb pártállami időket idézi. Másra, mint a szociális ágazatban egyébként is kizsigerelt dolgozók megfélemlítésére és megalázására, nem alkalmas. A január óta hatályban lévő szabályozás nincs összhangban a jogállamisággal, és túlzott beavatkozást enged az egyén magánszférájába. Emiatt a megbízhatósági vizsgálat kiterjesztésének kérdését az Alkotmánybíróság elé viszi a TASZ.

Ehhez várják olyan érintettek jelentkezését, akiket azért ért munkahelyükön hátrány – akár felmondás –, mert nem írták alá a megbízhatósági vizsgálathoz való hozzájáruló nyilatkozatot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet