Meghaladta a 20 ezret a halálos áldozatok száma Spanyolországban

A fertőzést 74 662-en győzték már le.

A tartományi jelentésekből készült összesítés szerint egy nap alatt 565-en haltak meg, kevesebben mint pénteken, amikor 585-en hunytak el. A fertőzés 20 ezer 43 emberéletet követelt eddig a dél-európai országában. Vizsgálatokkal 4499 újabb esetet azonosítottak az elmúlt 24 órában a pénteken közölt 5252 után. Január vége óta összesen 191 726 fertőzést regisztráltak. A gyógyultak száma szombaton 3166-tal emelkedett, miután pénteken 3502 pácienst nyilvánítottak egészségesnek. A fertőzést 74 662-en győzték már le. A szombaton ismertetett számokban több ellenmondás is található a pénteken közzétett adatokhoz képest, csakúgy mint az egy nappal korábbi statisztikák között. A szaktárca korábban jelezte: ez még néhány napig így lesz, mert az egyik tartományból érkezett adatokat napokra visszamenőleg korrigálni kell, ugyanis azok forrásai nem voltak egységesek, egyúttal rendeletben egységesítette a statisztikai kritériumokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek