Meghalt Avar István

A Kossuth-díjas művész, a nemzet színésze 84 éves volt.
Avar Istvánt életének 84. évében hosszú betegség után, családja körében érte a halál szombaton. A Kossuth-díjas művész, a nemzet színésze temetéséről később intézkednek. Az EMMI Avar Istvánt saját halottjának tekinti. 12-en tartozhatnak a nemzet színészei közé, két napja hunyt el Sztankay István, így jelenleg csak 10-en vannak - írja a hvg.hu.
Avar István
Nyugat.hu

1931. március 20-án született a Heves megyei Egercsehiben. Tizennégy éves korában bányamunkásként már családfenntartó volt, hadifogságba esett apja helyébe lépve. Nem készült színi pályára, a papi hivatás vonzotta, bár a helyi amatőr színjátszó körben szívesen szavalt. Amikor apja 1948-ban hazatért a fogságból, színjátszó köri társainak biztatására Pestre utazott, hogy felvételizzen a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Elsőre felvették, tanulmányait a szakérettségi letétele után kezdhette meg, 1954-ben végzett.

Első szerződése a pécsi társulathoz kötötte, nyilatkozataiban többször hangoztatta, hogy az itt töltött hat év élete legszebb, sikerekben és élményekben leggazdagabb időszaka volt. Mindent játszhatott: operett- és zenés vígjátéki szerepeket, drámai hősöket, tragédiát, a rengeteg színházi munka mellett pedig rendszeresen feljárt Budapestre, első filmjeinek forgatására.

Már 1958-ban hívták a Nemzeti Színházhoz, de akkor még nem állt kötélnek. Két évvel később a Madách Színház meghívását fogadta el. 1966 és 1985 között a Nemzeti Színház, 1985-től nyugdíjazásáig ismét a Madách Színház vezető művésze volt, aztán a Pesti Magyar Színház előadásain lépett fel.

Művészi munkáját 1963-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjjal, 1975-ben Kossuth-díjjal ismerték el. A kiváló művész címet 1980-ban nyerte el, 2001-ben, Sinkovits Imre halála után a nemzet színészévé választották. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal 2007-ben kapta meg. 2010-ben a Táncsics Alapítvány életműdíját vehette át, 2011-ben Kállai Ferenc-életműdíjat kapott - foglalta össze életpályáját a hvg.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra