Meghalt a forró autóban hagyott kétéves gyerek

A szülők nem akarták felébreszteni.

A 17 éves anya 20 éves barátjával a Vas megyével határos Stájerországból indult rokonlátogatásra Voralbergbe. A hosszú úton a gyerek elaludt, amikor megérkeztek, úgy döntöttek, nem ébresztik fel a kicsit. A pár felment a szobába, ők is elaludtak - számol be az osztrák közszolgálati televízió honlapja.

Amikor órák múlva felébredtek, rohantak le az autóhoz, hogy mi van a gyerekkel, azonban a kis test már élettelen volt. Hiába hívták a mentőket, nem tudtak segíteni.

A pár ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult nyomozás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek