Egészségügyi intézményből indulhatott haza a Szombathely közelében elütött és elhunyt nő

A sötét ruhás gyalogos miatt már értesítették a hatóságokat és a járőrök el is indultak a 87-es főút megjelölt szakaszára, de elkéstek. A halálos baleset kapcsán a videónkban nem csak azt említjük meg, hogy mit kereshetett a főúton az asszony, de több korábbi esetet is felelevenítünk.

A balesetről korábban már beszámoltunk Halálos baleset a 87-esen – Mercedes kisbusz ütötte el a sötét ruhában úttesten sétáló nőt 2025. February 25. 07:00 . A videóban egyéb körülményeket is megemlítünk.

Kiegészítés: Magyarországon nagyon sokan vannak olyanok, akik a felírt gyógyszereikre a határozott tiltás ellenére is fogyasztanak alkoholt a szenvedélybetegségük miatt. A számukat nem merjük megbecsülni és erről hivatalos adat sincs.  Ők jellemzően nincsenek tisztában a betegségükkel.

Tartósan fennálló, visszatérő lelki gondok esetén háziorvosától is kérhet segítséget ahhoz, hogy megtalálja a megfelelő szakembert, vagy hívhatja a 0–24 órás, ingyenesen elérhető Lelki Elsősegély Szolgálatot is a 116-123-as számon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló