Szeptemberben közösségi oldalán közölte, hogy másfél éve mielodiszplasztikus szindrómát (MDS) diagnosztizáltak nála, amely a többféle kezelése ellenére az elmúlt hónapokban akut leukémiává fejlődött - írja az Index.
Gott a második világháború kitörésének évében született, 1939 júliusában, a nyugat-csehországi Plzeňben. Később villanyszerelőnek tanult, de 19 éves korától már prágai kávéházakban énekelt, közben pedig opera szakot végzett - derült ki a lap életrajzi összefoglalójából. 1968-ban Ausztriát képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon a Tausend Fenster (Ezernyi ablak) című dallal, Csehszlovákia ugyanis nem vett részt a versenyen. Ekkor a tizenharmadik lett, de még ugyanebben az évben előrukkolt a Lady Carnevallal, ami egy életre megalapozta a sikerét.
Gott 2014-ben ünnepelte 75. születésnapját, aminek apropóján az arcképével ellátott emlékérmét vertek Csehországban, majd még ugyanebben az évben Pozsony díszpolgárává választották. Gott többször járt Magyarországon is: 2003-ban például a Hiltonban énekelt, 2005-ben pedig Demszky Gábor kért tőle autogramot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!