Meghalt Karinthy Márton

Életének 71. évében meghalt Karinthy Márton – közölte szerdán a Karinthy Színház.

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 71. évében elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és ennek elődje, a Hököm Színpad, alapító igazgatója, Karinthy Ferenc író fia, Karinthy Frigyes író unokája - közölte a színház.

Stekovics Gáspár

A közlemény szerint Karinthy úgy rendelkezett, hogy lánya, Karinthy Vera és két közeli munkatársa viszi tovább a Karinthy Színházat, mely ezután is folytatni kívánja a Karinthy Márton által megalapozott szellemiségű, polgári, szórakoztató színházat.

Karinthy Márton 1949-ben született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakát 1973-ban végezte el. 1973-1975 között a Békéscsabai Jókai Színház, 1975-1977 között a Pécsi Nemzeti Színház, 1977-1980 között a Thália Színház, 1980-1982 között a Népszínház rendezője. Részt vett a Reflektor Színpad és a Játékszín létrehozásában. 1982-ben megalapította a Hököm Színpadot - amely 1988-tól a Karinthy Színház nevet viseli -, a háború utáni első magánszínházat, amelynek rendezője és igazgatója volt.

2013-ban munkája elismeréseként Kossuth-díjat kapott sajátos szellemiségű, nagy közönségsikernek örvendő színházi műhely létrehozásáért, három évtizedes vezetői és rendezői tevékenységéért, írói munkásságáért, a Karinthy-hagyomány és -szellemiség ápolásáért, továbbviteléért.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra