Meghalt Molnár Lajos, volt egészségügyi miniszter

Tíz hónapig volt miniszter a második Gyurcsány-kormányban. 69 éves volt.

A hírt a volt miniszter családja közölte kedden, temetéséről később intézkednek.

Molnár Lajos az egyik legmegosztóbb politikus, miniszter volt, folyamatosan a népszerűségi lista legvégén szerepelt. Kinevezése után ugyanis rögtön hozzálátott az egészségügy teljes átalakításához, ezt komoly indulathullámok követték az egész országban. Hevesen támadták az orvosok, ápolók, gyógyszerészek, a betegek, az ellenzék, de olykor még saját pártja, az SZDSZ is.

Molnár Lajos
MTI / Szigetváry Zsolt

Ő tervezte a több-biztosítós rendszer bevezetését, nevéhez kötődik a vizitdíj, a kórházi napidíj, a patikaliberalizáció, az orvosokat célzó "korbácsrendelet", a kórházi ágyszámok csökkentése és az ezzel járó kórházbezárások. Molnár Lajos 2007 tavaszán mondott le az egészségügyi miniszterségről, miután Gyurcsány Ferenccel is összekülönbözött.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet