Meghalt Pelé

Hosszan tartó súlyos betegség után, 82 éves korában meghalt a brazil futballcsillag.

Pelénél tavaly augusztusban diagnosztizáltak vastagbélrákot, ami miatt többször is kórházi kezelést kapott, most november 29-e óta kezelték kórházban. Az egykori labdarúgó állapota az elmúlt időszakban sokat romlott, csütörtökön pedig szervezete végleg feladta a küzdelmet.

Edson Arantes do Nascimento néven, Minas Gerais szövetségi állam Coracoes kisvárosában született 1940. október 23-án. Apja is ígéretes középcsatár volt, de pályafutását derékba törte egy sérülés. A kis Edson gyermekkora szegénységben telt, társaival csak rongylabdával, papírral kitömött zoknival focizhattak. Tehetségére tizenegy éves korában figyeltek fel, tizenöt évesen lett a Santos csapatának igazolt játékosa. Ekkor már ráragadt a Pelé név, amelyet sokáig nem szeretett, és nem is tudja, jelent-e valamit.

Pelé 92-szer szerepelt a brazil válogatottban, összesen 77 gólig jutott, pályafutása alatt pedig 1363 mérkőzésen 1279-szer volt eredményes. A 20. század legjobb labdarúgójának választották, játéka milliókat nyűgözött le.

Pelé
MTI

Visszavonulása után is sikeres pályát futott be. Üzletemberként is boldogult, 1994 és 1998 között Brazília sportminisztere volt. Határtalan népszerűségét jelzi, hogy Sao Paulóban már 1966-ban felavatták a szobrát, s amikor 1967-ben a polgárháború sújtotta Nigériában játszott bemutató mérkőzést, a szemben álló felek aznapra tűzszünetet hirdettek.

Ő az első sportember, akit az UNESCO tiszteletbeli nagykövetévé nevezett ki, 1999-ben életművéért megkapta a Laureus Sportdíjat, vagyis a sport Oscar-díját, 2000-ben a nemzetközi szövetség, a FIFA (az argentin Diego Maradonával együtt) az évszázad játékosának választotta.

Ugyanebben az évben ő lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által rendezett választáson az évszázad sportolója, pedig az első öt helyezett közül egyedüliként soha nem vett részt olimpiai játékokon, a Time magazin beválasztotta a 20. század száz legbefolyásosabb személyisége közé.

2014-ben a FIFA tiszteletbeli Aranylabdával jutalmazta, 2016-ban Olimpiai Érdemérmet kapott. Ugyanebben az évben felkérték a riói olimpia lángjának ünnepélyes meggyújtására, de fizikális állapotára hivatkozva ezt nem vállalta el. Életnagyságú szobrát idén állították fel Rio de Janeiróban, a Brazil Labdarúgó Szövetség székháza előtt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport