Életének 83. évében elhunyt Verebély Iván, Jászai Mari-díjas színművész - közölte a művész családja és a Centrál Színház.
Verebély Iván türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 83. évében elhunyt - írta a színművész családjára hivatkozva a Centrál Színház a Facebook oldalán.
A művészt a Centrál Színház saját halottjának tekinti, végső búcsúztatásának időpontjáról később adnak tájékoztatást.
Verebély Iván 1937-ben született Budapesten. Édesapja többek között a Vígszínház orvosa volt - olvasható a róla szóló Wikipedia-szócikkben
. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1961-1963 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. Majd 1968-ig a Nemzeti Színházban játszott. 1968 óta a Vidám Színpad (ma Centrál Színház) örökös tagja.
Színpadi szerepei mellett számos játékfilmben és tévéfilmben szerepelt.
Verebély Iván
szinhaz.org
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!