Meghátrált a kormány: kisebb lesz a kár a védett erdőkben

A rapid módosítás nyílt beismerése annak, hogy a magyar törvényekkel és az alkotmánnyal is ellentétes rendelet alapvető hibákat tartalmaz.

"Visszakozott a kormány: a civilek és ellenzéki pártok tiltakozása ráébresztette a kormányt, hogy milyen hatalmas a közfelháborodás a nemrég megjelent erdőgyilkos kormányrendelet miatt.

Megijedtek, ezért változtat az Orbán-kabinet a kormányzati megmondóemberek szerint „semmilyen természetvédelmi kárt nem okozó” rendeleten. Ám ez a „puhítás” csupán miniszteri utasítás, amely nem írja felül a kormányrendeletet, vagyis az alapkoncepció továbbra is súlyosan kártékony, ezért a Párbeszéd a teljes rendelet hatályon kívül helyezését követeli.

A kormány meghátrált: a – többek között a Párbeszéd által megfogalmazott – szakmai kritikák nyomán máris átírták a rohammunkában készült erdőgyilkos kormányrendeletet. Bár a kormányzat által felkért „szakértők” ma délelőttig egymást váltva azt bizonygatták, hogy a jogi fércmunka semmilyen veszélyt nem jelent a magyar erdőkre, a valós kockázatforrások egy részét most mégis kivették a rendeletszövegből.

Azaz a tarvágást, illetve az újraültetést engedélyező rendelkezéseket jövő márciustól nem szabad alkalmazni az állami erdőgazdaságokban, védett, illetve Natura 2000 besorolású erdőben tiltott marad a tarvágás, a megnövekedett tűzifaigényt elsősorban akácerdőkből kell fedezni – ez egybecseng azzal, amit a rendelet kritikusai javasoltak.

Ugyanakkor továbbra is lehetséges lesz letermelni az állami erdőket az idei fűtési szezon igényeinek kielégítésére, ami megmagyarázhatatlan, hiszen az idén kivágott fa a magas víztartalma miatt legkorábban egy év múlva lenne felhasználható (vagyis a mostani energiakrízisben semmilyen szerephez nem juthat).

A Párbeszéd szerint a rapid módosítás nyílt beismerése annak, hogy a magyar törvényekkel és az alkotmánnyal is ellentétes rendelet alapvető hibákat tartalmaz.

A szövegben továbbra is benne maradt jogsértő passzusok miatt ugyanakkor a párt a teljes rendelet hatályon kívül helyezését sürgeti, és él az uniós jogorvoslat lehetőségével. A Párbeszéd fontosnak tartja ugyanis, hogy továbbra is, minden lehetséges módon tiltakozzon az erdők és a természet elpusztítása ellen." - áll a Párbeszéd szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet