Meghosszabbította együttműködését az SZKKA és Volvo Alpok Autó Szombathely

Ez nemcsak anyagi segítséget jelent, hanem bizalmat és közös célokat is.

Meghosszabbította együttműködését a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia, valamint a Volvo Alpok Autó Szombathely, jelentette be a klub csütörtökön.

Közleményükben azt írják, a csapat számára megtiszteltetés, hogy a cég mellettük áll. A támogatás nemcsak anyagi segítséget jelent, hanem bizalmat és közös célokat is. "A cég évek óta fontos szereplője klubunk életének, és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok egyre jobb feltételek között sportolhassanak" - tették hozzá.

Hazafi László, a Volvo Alpok Autó Szombathely ügyvezetője elmondta, a kézilabdázók mellett más sportágakat, eseményeket – például a Vasi Vasember triatlont vagy több küzdősport-rendezvényt – is támogat.

SZKKA

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet