Megint átfogó dróntámadás érte Ukrajnát, többek között kijevi célpontokat

Oroszország szombat este ismét masszív dróncsapásokat mért Ukrajnára, többek a között a fővárosra, Kijevre.

Az ukrán légierő közlése szerint az érintett területek között volt Kijev, a fővárostól délnyugatra fekvő Vinnyica megye, az északkelet-ukrajnai, határ menti Szumi, valamint a központi Cserkaszi megye, továbbá a déli Mikolajiv város és a Fekete-tenger mellett fekvő Odessza kikötőváros.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A jelentések szerint az ország nagy részén robbanások hallatszottak. Korábban számos területen légiriadó volt érvényben. Az ukrán erők az éjszaka folyamán megsemmisítették mind a 37, Oroszország által indított támadó drónt – számolt be vasárnap az ukrán légierő főnöke.

„A légvédelmi harcban mind a 37 Sahíd típusú drónt lelőtték – közölte a parancsnok.

Oleh Kiper, a déli Odessza megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta, hogy 20 drónt semmisítettek meg az Odessza régióban. „Odessza megyében egy közigazgatási épületet megrongáltak a lehulló roncsok. Odessza városban a roncs egy lakónegyed udvarára zuhant. Szerencsére nem történt sérülés" – tette hozzá a tisztviselő.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek