Megint hidegfront érkezik, megint gyorsan csökken a hőmérséklet

Többórás napsütésre számíthatunk ma, de záporokra, zivatarokra is van esély.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hajnalra a Dél-Dunántúlon és környékén már jelentősen csökken a felhőzet, és a csapadéktevékenység inkább a Dunától keletre lesz jellemző. 

A záporok, zivatarok, illetve eső az északkeleti megyékben fokozatosan megszűnnek, eközben egy érkező hidegfront miatt főként a Dunántúlon és a középső megyékben alakulhat ki elszórtan kisebb eső, zápor, néhol esetleg zivatar.

Délutánra az ország döntő részén megszűnik a csapadék. A hét utolsó napján általában többórás napsütésre számíthatunk egyébként a gyengén vagy közepesen felhős ég mellett, de a Nyugat-Dunántúlon lehetnek tartósabban felhős területek is.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között, az északnyugati részeken azonban csak 15 fok körül alakul. A front érkezésével gyorsan csökken a hőmérséklet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás