Furcsa dolog történt kedden Szombathely polgármesterével, Nemény Andrással. Beszállt ugyanis az irodája ablakán egy szép, kékszínű lufi, ami valószínűleg valakinek a 60. születésnapi bulijáról kóborolhatott el, hiszen ez a szám és a „Boldog szülinapot” felirat díszelgett rajta.
„Nem tudom, kinek a lufija szállt be az irodám ablakán, de innen is boldog születésnapot kívánok neki. (Ha esetleg nekem szánták, még egy kicsit korai...)” – írta viccesen a fotóhoz.
A lufi pedig nemcsak a polgármester napját dobta fel, hanem a Facebook-oldalát követőkét is. Sokakat megmosolyogtatott a kép és akadnak olyanok is a kommentelők között, akik szerint ez egy jó jel: azt jelentheti, hogy még 60 évesen is ez lesz az irodája.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!