Valószínűleg sokan rácsodálkoztak az elmúlt két napban arra a szerkezetre, amit a korcsolyapálya és a körhinta között kezdtek el építeni csütörtök délután a Fő téren. Nem tartjuk kizártnak, hogy akadtak olyanok, akik tudták, hogy mi is ez, de akik értetlenül álltak előtte, azoknak most segítünk.
A szombathelyi adventi vásár egyik újdonságáról van szó, az úgynevezett gömbsátorról, amit tulajdonképpen hívhatunk a vásár kulturális fellegvárának is. Temérdek program vár itt ugyanis kicsiket és nagyokat is egyaránt.
Péntek délután nyílt meg hivatalosan a dóm Horváth Soma, Szombathely alpolgármesterének beszédével, Gulyás Laci animációs játékával és a Savaria Szimfonikus Zenekar fúvóstriójának fellépésével, akik az angyalok vonulásának egy kis előzetesét mutatták be.
„Azt hiszem, hogy ennek a dómnak vagy programgömbnek az az elsődleges célja, hogy egy kicsit kihozzuk a közterületre a kultúrát, hogy egy kis közösségi teret alkossunk itt az adventi vásár közepén a következő két hétben. Szerintem az egy nagyon jó dolog, ha egy kicsit kihozzuk az intézményekből a kulturális és a közösségi programokat” – mondta a kultúráért is felelős alpolgármester.
Íme a gömbsátor teljes programja:
December 14.
December 15.
December 16.
December 17.
December 18.
December 19.
December 20.
December 21.
December 22.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!