Megölte az anyját, majd hívta a rendőrséget

A gyilkosság indítéka egyelőre nem ismert, a nő jelenleg nincs kihallgatható állapotban.

Megöltem anyámat - érkezett K. Rita bejelentése a rendőrségre 2020. április 6-án 21 óra 30 perckor. A kiérkező járőr az akkor már élettelen asszonyon nem tudott segíteni. Tettes és áldozata együtt éltek az anya nyugdíjából, mivel K. Ritának egy ideje se munkahelye, se megélhetése nem volt. A gyilkosság indítéka egyelőre nem ismert, a nő jelenleg nincs kihallgatható állapotban. K. Ritával szemben - őrizetbe vétele mellett - emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. - írja a police.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek