Megpróbálja felvenni a harcot a téllel a közútkezelő: teljes kapacitással dolgoznak a következő napokban

Az előrejelzések alapján csütörtökön viharos széllel markáns lehűlés veszi kezdetét, de ezt megelőzően ma és holnap is több megyében havazás, hófúvás és ónos eső is várható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. is készül erre.

A következő napokban teljes kapacitással, összesen 850 munkagéppel, szükség esetén 130 hómaróval továbbra is 12 órás váltott műszakokban, folyamatosan, ütemezetten végzi majd országszerte a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat - ígéri a közútkezelő.

Erre azért van szükség, mert az előrejelzések alapján a markáns lehűléssel együtt főleg az észak- és nyugat-dunántúli, valamint az észak-magyarországi térségekben a havazás mellett ma és holnap ónos eső is várható. Ezen kívül a közlekedőknek viharos, nagy erejű széllökésekkel is számolniuk kell – főleg a Dunántúlon, ahol akár 70-80 km/órás szél is lehetséges - mely a havazásban érintett területeken szerdán kisebb hófúvásokat is eredményezhet, elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyében. De akár az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt felázott talaj nyomán fákat is kidönthet a viharos szél. Az ónos eső és a tapadó hó mennyiségétől és súlyától függően pedig kisebb-nagyobb ágak is letörhetnek, amelyek akár az úttestre kerülve a közlekedést is befolyásolhatják.

Mint írják, a téli üzemeltetési munkákat a társaság meghatározott rend szerint, ütemezetten, első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a fő-, végül a mellékutakon végzi el és ezeket a köröket addig ismétli, amíg az időjárás és az útviszonyok indokolják. A markáns lehűlés miatt péntektől-vasárnapig várhatóan a síkosságmentesítési munkákon lesz a hangsúly, ezért ahol csak lehet és szükséges, már megelőző sószórási munkákat végeznek a szakemberek és az útszóró són kívül kálcium-klorid oldatot is használnak majd ezen tevékenységük során.

Végül azt is megjegyzik, hogy arra kérik a szakemberek az autósokat, hogy a héten várható téliesebb időjárás, főleg az ónos eső és a viharos széllökések miatt mielőtt útnak indulnak, előtte tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről és az alapján tervezzék meg esetleges utazásaikat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás