Megszavazták az oroszok: Putyin akár 2036-ig is hatalomban maradhat

A többség megszavazta az orosz alkotmány módosítását, amely többek közt nullázza Putyin eddigi négy mandátumát.

A választásra jogosultak közel 65 százaléka voksolt az orosz alkotmány módosításáról, a többség támogatta a változtatásokat – közölte a Rosszija 24 hírtelevízió az orosz Központi Választási Bizottságra hivatkozva szerda este, a moszkvai urnazárást követően.

A többi időzónában leadott szavazatok 10,4 százalékának feldolgozása nyomán az alaptörvény megváltoztatásának támogatottsága 70,87 százalékon állt. A módosított alkotmány – amellett, hogy elfogadása esetén konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket vezet be és módosít a hatalmi ágak viszonyán – a hivatalban lévő elnök, Vlagyimir Putyin esetében eltörli az újraválaszthatóság eddigi korlátozását, és újabb két elnöki ciklust engedélyez számára.

A jelenlegi és az új alkotmányban is kettőben maximálják az egy személy által betölthető elnöki mandátumok számát, ám most – a fontos reformok miatt – „nullázódik” Putyin eddigi négy mandátuma, s 2024-ben, a következő választás évében a jelenleg is az államfői székben ülő politikus újra indulhat két újabb hatéves időszakért.

"Teljesen őszinte leszek, ha nem lépnének életbe a módosítások, akkor két év múlva – s ezt személyes tapasztalatok alapján mondhatom – a normális munkavégzés helyett az emberek azt lesnék, ki lehet az esetleges utód. Az embereknek viszont a munkával, nem pedig az utódokkal kell foglalkozniuk” – mondta Putyin egy korábban sugárzott interjú utolsó perceiben.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek