Csütörtök délutánra beszéltünk meg találkozót azzal a vendéglátóssal, akit elmondása szerint civil ruhás katonák bántalmaztak Civil ruhás katonák vertek vendéglőst és vendéget egy szombathelyi kocsmában? June 05. 18:52 május 31-éről június 1-jére virradó éjjel egy szombathelyi alternatív szórakozóhelyen. Az interjút egy ponton egy civil ruhás nyomozó szakította meg – információink szerint ő ebben az ügyben nyomoz.
A férfi láthatóan meggyötört állapotban érkezett: lilás-szürkés monokli, bevérzett szem, megduzzadt arc, kilazult fogak. Állítása szerint napok óta nem tud rendesen enni. Hangsúlyozta: „ez nem olyan volt, mint egy kocsmai verekedés”.
Mi történt azon az éjszakán?
Este hatkor nyitottunk, és mivel aznap csak zárnom kellett, leültem egy sörre a barátokkal. Nem tagadom, nem voltam józan. Zárás előtt, fél kettő körül érkezett egy társaság – öt-hat férfi és egy nő. Már a belépésnél hangoskodtak, aztán a pultnál is. Odamentem, hogy szóljak nekik, de erre az egyikük szinte azonnal ütni kezdett, és esélyem sem volt védekezni.
Az dereng, hogy valaki próbált segíteni, talán egy vendég – de őt is bántalmazták. Úgy éreztem, mintha a „legyetek szívesek” kifejezés ismeretlen lett volna számukra, és ez váltotta volna ki belőlük az agressziót.
Meddig tartott a bántalmazás?
Az első pár bekapott ütés után az egyik boxba terültem el, de ott is fölém álltak. Próbáltam védekezni, valahogy távol tartani őket magamtól, de fölém álltak és ütöttek tovább. Aztán le is fogtak, hogy még annyira se tudjak védekezni.
Aztán hol engem, hol a segítségemre siető fickót fogták le és ütötték. Rendkívül indokolatlannak érzem, hogy több tíz ütést mérnek az ember fejére.
Ki hívta a rendőröket?
Ezt nem tudom biztosan, de úgy hallottam, hogy a katonák hívták ki őket. A rendőrök gyorsan kiértek, és mentőt is hívtak. Engem és a másik sérültet beszállították a mentőbe, de erről már alig van emlékem – csak arra emlékszem, hogy iszonyúan fájt mindenem.
A kórházban mi történt?
A sürgősségin sokat vártunk, elláttak, látlelet is készült. Aztán a rendőrségre vittek, és hajnal öt körül engedtek ki a fogdáról. A továbbiakról nincs információm.
Az ügyben kerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget, aki közölte: nincs tudomásuk az ügyről, így nem vizsgálják. A Vas Vármegyei Rendőrfőkapitányság ugyanakkor megerősítette: büntetőeljárás indult, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közöltek részleteket.
Szívesen meghallgatnánk a másik oldal véleményét is, hogy az ő szemszögükből miként áll össze a történet. Így, ha szeretnének nyilatkozni, azt jelezzék a kontaktunk_KUKAC_nyugat_PONT_hu címen.