November 21-én megszűnik a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége utasítására, jelentette be a Szabad Európa közleményében.
„Az elmúlt években munkatársaink elhivatottan és az újságírás legjavát adva dolgoztak a magyar olvasók független és objektív tájékoztatásáért. Köszönjük a bizalmat, érdeklődést és támogatást, amit közönségünktől kaptunk.” – írják.
A közlemény szerint a Szabad Európa korábbi tartalmai ezután is elérhetőek maradnak.
A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádiót a hidegháború idején hozták létre, hogy elérje a kommunista vezetésű államokban élő embereket. A Szabad Európa magyar kiadása 2020-ban indult.
Donald Trump amerikai elnök idén márciusban írt alá egy rendeletet, amelyben „a szövetségi bürokrácia fölösleges elemei” közé sorolta a külföldön működő amerikai közmédiumokat – közöttük a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádiót is ellenőrző USAGM hivatalt. Ekkor már nyílt titok volt, hogy vége lesz.
A döntést azzal indokolták, hogy "a nem szövetségi támogatott szervezetek, amelyek amerikai adókból kapnak finanszírozást, nem azért léteznek, hogy más országok – például az Európai Unió vagy bármely külföldi kormány, szövetség vagy nemzetközi szervezet – érdekeit vagy politikáját szolgálják, hanem kizárólag az amerikai nép érdekeit."
A szövetségeseink meggyengítése nem szolgálja az amerikai népet.
- állítja. Azaz a Trump adminisztráció úgy véli, hogy a Szabad Európa gyöngíti magyar kormányt.
Az erről szóló korábbi cikkünket ide kattintva találják.
Címlapkép: 168 óra
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!