Megtámadták a DK-MSZP-Párbeszéd aktivistáit ajánlásgyűjtés közben Budapesten

A támadók Dobrev Klárát és Karácsony Gergelyt szidalmazták a támadás közben.

Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője Facebook-oldalán írta, hogy ma Budapesten, három különböző helyszínen, szervezetten, szinte egyszerre támadták meg a közös listára és a közös főpolgármesternek ajánlásokat gyűjtő aktivistákat.

A támadók Dobrev Klárát és Karácsony Gergelyt szidalmazták a támadás közben. "Olyan emberek sérültek meg, akiknek az volt minden „bűnük”, hogy az ellenzék győzelméért és a hatalom leváltásáért gyűjtötték az ajánlásokat a saját szabadidejükben" - írta Dobrev Klára a posztban.

A DK EP-képviselője szerint eddig csak hazudtak rólunk, lejárattak és fenyegettek minket. "Ma fizikai erőszakhoz folyamodtak ellenünk. A hatalom ma olyan határt lépett át, amit csak diktatúrák szoktak. Eddig és ne tovább, ezt nem fogjuk eltűrni! Mi, ellenzékiek, megtanultuk, hogy aki egyikünket támadja, az mindegyikünket támadja.

Mi összetartozunk, éppen ezt erősíti meg ez a példátlan támadás is. Az áldozatoknak mielőbbi gyógyulást kívánok, mindent meg fogunk tenni azért, hogy a támadok megbűnhődjenek ezért" - fogalmazott Dobrev Klára, hozzátéve: Orbán Viktornak azt üzeni, hiába minden, nem tudnak minket megállítani.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek